Összesen:
0 Ft
HAJÓNAPLÓM: A világítótorony
Hajónaplóm: A világítótorony
2021.04.09 15:04
Kedves Hajónaplóm,
Végtelenül durva napokon vagyunk túl. Nem elég, hogy a tenger folyamatosan morgott, mint egy bélpoklos rozmár, de még el is tévedtünk.
Hogy ezt hogy sikerült olyan dörzsölt matrózokkal kivitelezni, mint a mi legénységünk?
Hát úgy, hogy az a béna Félfülű John beleejtette az iránytűnket a tengerbe! Szerinte a hajó orrdíszén volt ugyanis a legjobb a "vétel", ezért felmászott az arany színű, csókos szájú szirénünkre (ami szegényke olyan ronda volt, hogy a cápák messziről elkerülték miatta a hajónkat!) és kinyújtotta a karját ameddig csak bírta.
Aztán jött egy hatalmas hullám, ami Félfülű Johnt megfürdette, az iránytűt meg eltüntette.
Valahol van egy másik, de azt a Kapitány egyszer úgy eltette, hogy azóta sem találjuk...
Ha engem kérdeztek ráférne már egy alapos takarítás a kabinjára! De nem merek neki szólni, mert még a végén velem akarja majd megcsináltatni...
Jelenleg egy kristály segítségével próbálunk tájékozódni, amit még sokkal régebben egy viking barátomtól kaptam. Nem egyszerű, még meg kell tanulnunk megfelelően használni.
Az úti célunk a Nyugalom Szigete volt, de kezdünk félni, hogy talán sosem lelünk rá.
A nappalok ugyanolyanok voltak, általában szép idő volt, kristálytiszta a horizont és jó messzire el lehetett látni.
Őrült Karl folyton parancsolgatott a matrózoknak, akik emiatt vagy magukban duzzogtak, vagy amikor Karl nem figyelt oda, akkor vitatkoztak és nem egyszer hatalmas maflásokat kevertek le egymásnak. A fedélzeten harapni lehetett a feszültséget.
Sokszor delfinek kísérték a hajónkat, de képzeljetek, a minap még egy bálnát is láttam! Picit megemelte a hátával a hajónkat, aztán (szerintem) kacagott egyet és egy tülkölés után tovább úszott.
Szerintem a többieknek fel sem tűnt mi történt, mikor nincs semmi munka, akkor általában tök részeg mindenki. Mármint a matrózok, mert a Kapitány ebéd után aludni szokott. Így joggal hihették, hogy csak azért borultak fel, mert a sok rumtól elvesztették az egyensúlyukat.
Az esték mások voltak.
A hajónk nyekergett, ahogy a szél mozgatta a vitorlát, a kötelek lengedeztek, egészen kísérteties volt. Az ég koromfekete volt, csak a csillagok ragyogtak. Ti láttatok már ugráló delfinrajt a Holdfényben? Őrült jól néz ki!
De ekkor észre vettem valami mást is a távolban... egy fénylő kis pontot!
Talán egy világítótorony az?
Jó lenne, ha valami mutatná már a helyes irányt.
A többiek nagyon jól elvoltak ezzel a tengeri medve élettel, de én már vágytam rá, hogy kikössünk valahol és végre sátrat verjünk (lehetőleg a Nyugalom Szigetén)
A fénypont hol eltűnt, hol feltűnt... de attól még, hogy nem mindig láttam határozottan ott volt.
Gyorsan odaszaladtam a kormánykerékhez és eltekertem a megfelelő irányba. Jöhet bármilyen veszély, bármekkora vihar, elhatároztam, hogy ha addig élek is elérem a világítótornyot!
Lehet, hogy a Nyugalom Szigete az, már egész közel vagyunk hozzá!
A többiek úgyis használhatatlanok, észre sem fogják venni, hogy néha belepiszkálok a dolgokba...
Éreztem a zsigereimben, hogy közel a cél, a világítótorony jó jel, nem igaz?
Így ment estéről estére... majd ahogy közeledtünk hozzá elkezdett nappal is látszani, egyre nagyobb volt és fényesebb.
Már olyannyira láthatóvá vált, hogy még a vaksi Hans is észre vette, aki az árbóckosárban rostokolt:
"- Fééény! Fényt látok! Embereeek!"
Mindenki (aki még lábra tudott állni a délelőtti ivászat után) a hajó jobb oldalára sereglett. Billentünk is egy hatalmasat, mire Őrült Karl elkiáltotta magát, hogy: "- Oszolj!"
Mondanom se kell, ismét dünnyögésben és elégedetlenkedésben törtek ki sokan.
A Kapitány vajon hol van ilyenkor? - tettem fel magamnak a kérdést. Talán megint a potyautasával sakkozik? Hihi...
Gondoltam gyorsan meglepem a jó hírrel!
Odaszaladtam a kabinjához, nem teketóriáztam, egy határozott mozdulattal benyitottam.
Nem hiszitek el mit láttam...
Egy hatalmas fehér nyúl ült vele szemben az asztalon, mellette pár színes tojás és olcsó kölni szaga terjengett a levegőben.
Ekkor megint rákezdett a papagáj:
"- Nínó, illetéktelen behatoló! Nínó!" - Én úgy megijedtem!
Teljesen lecövekeltem, nem voltam felkeszülve erre a látványra.
Szerencsére mire a Kapitány megfordult addigra magamhoz tértem és el tudtam illanni a helyszínről.
Ismét az árbóckosár alatt fújtam ki magam.
Nem értem... Mi történik itt? Kik ezek a Kapitány kabinjában? és miért rejtegeti őket? Ha vendégek lennének akkor mindenki tudhatna róluk.
Talán Szőrösszívű Donald Kapitány úr csempész?!
A legrosszabbtól tartottam...
Ha ez kiderül lázadás tör majd ki a hajón, őt talán vízbe is dobják és sosem érjük el a Nyugalom Szigetét!
Pedig, ha elég kitartóan haladunk előre, akkor elérhetjük a célt, hisz már itt van pár köpésnyire!
Nem veszélyeztethetem a világítótornyomat... ez ad nekem reményt és hitet, hogy elérhetem az álmomat.
Ezért a hallgatás mellett döntöttem.
Hisz nem tudja senki mit láttam. Még maga a Kapitány sem!
Szerintetek jól döntöttem?
