MESE - A tüsszögő sárkány

A tüsszögő sárkány

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy pici vár.

Ablakából minden este kilógott egy királylány.

Kémlelte a messzi dombot, s a távoli hegyeket,

Oda vágyott, hisz nem látott még, ily' csodaszép helyeket.

A domb teteje mindig izzott, mint ezernyi lámpás,

Kis királylányt elbűvölték a világító pontocskák!

Egy szép napon, ahogy leszállt az este,

Királylányunk oda térdelt az ablaka elibe.

Ám kedvenc lángja nem lobogott, éppen hogy csak pislákolt,

Fel-feltűnt, majd elillant, mint egy halvány fátyol.

Ott élt az egyfejű, csepp formájú sárkány,

Bőre zöld volt, mint a friss fű, foga, mint a márvány.

Nagy szemei tágra nyitva, érdeklődőn kacsintott,

Nem volt nála szebb sárkány - vagy még senki sem látott!

Ő vigyázott a hordókra, hogy senki se bántsa,

Lángokat szórt szét szemével, ám mindez csak álca.

Szíve nagy volt, mint egy vulkán, és aki bele esett,

Az benne maradt örökre, mert Csöpi nem engedett.

Történt egyszer, hogy egy nap, a vacsora után,

Szokás szerint ablakából lógott ki a kislány.

Igen ám, de ezúttal semmit sem látott,

Nem pislákolt egy szem tűz sem, nem lobogtak lángok.

Furcsállta a dolgot: "- Mi történhetett?"

Hogy látott-e már ilyet? - ezen töprengett.

Gondolt egyet, csizmát húzott és fel is kerekedett,

Háló ingben indult neki a dombnak, s hegyeknek.

Átszökellt a patakon, nézték a halacskák,

Szaladt át a kövér erdőn, madárkák biztatták.

Mikor aztán elérte a messzi skarlát dombot,

Örömében felpattant és egy nagyot kiáltott!

Elődugta orrát félénken a sárkány,

Jobb kezében zsebkendő, bal kezében sáfrány.

"- Én bolnék a Csöpi, hersze-hursza haj!,

Begfáztam és így bost dagyon dagy a baj..."

"- Hogy mondja kérem?" - kérdezte a kislány,

De erre csak prüszköléssel felelt a kis sárkány.

"- Gyere, látom beteg vagy, elviszlek haza,

A kastélyban majd meggyógyít doktorandusz papa."

Elindultak egymás mellett, majd kézenfogva mentek,

Hátra hagyva a hordókat, új barátra leltek.

A várhoz érve mindketten meglepetten látták,

A titkos rejtekajtón, nem fér be a sárkány!

"- Egyet se félj Csöpi, tudom mi a módja,

Hogy észrevétlenül bejuss a kastélyba!"

Elszaladt hát Lili és percek múlva már,

Az ablakából integetett ki a királylány.

Ledobta a kötelet,

Csöpi megfogta,

Felmászott rá nagynehezen,

Sej-haját behúzta.

"- Fú, de elfáraddam, deb kapok levegőt,

Ki kell fújnob magab, addig még mielőtt,

Erre jár az apád, a dó öreg király,

S beglátván engeb az őrökért kiált."

Egy perc sem telt bele, ahogy ezt kimondta,

Azon nyomban nyílt is Lili ajtaja!

"- Mi ez a rettenet? Mi ez a szörnyűség?

Nem megmondtam, hogy háziállatot nem tűrök semmiképp?"

"- Nem árt ő senkinek, a barátom, Csöpi,

Ő vigyáz az olajra, a dombokon túl őrzi.

Megfázott és tüsszög, a láza is nagy,

Mi lesz még később, ha beköszönt a fagy?"

"- Jól van hát leányom, látom megsajnáltad,

Ám nem vezet jóra, ha tanácsadód bánat.

Hívatom a füvesembert tegye gyorsan rendbe,

S eltűnhet a kastélyomból, ennek ez a rendje!“

Így is tett a király, hívta a gyógyítót,

Csöpi meg kapott egy jó puha ágyikót.

Betakarta Lili és gyógyszerrel itatta,

Sárkányunk még a kanalat is lenyalta!

Meg is gyógyult hamar és azt is repesgetik,

Focizni is együtt jártak, pedig azt sem illik!

Lili sokszor lógott vele, ami királylányhoz méltatlan,

Égtek is a lángok, mint megannyi katlan!

Vigyáztak a hordókra és közben beszélgettek,

A tábortűz lángja mellett sült szalonnát ettek.

Lili lantját pengette, Csöpi énekelt,

Végül a kis királylány és Csöpi egybekelt.