A GYERTYÁZÁS TÖRTÉNETE
Már az őskőkorban feltalálták a hordozható fényforrást: a mécsest, a Lascaux-i barlangban megtalálták a méhviasz nyomait.
Az első gyertyák állati zsiradékból formázott kis tömbök lehettek. Később zsírba mártott nádszálat használtak, de még az sem égett elég ideig.
Franciaországban, a La Mouthe-barlangban találtak a kutatók egy homokkőből készült lapos csészét, amelynek az alján valami elszenesedett maszat volt. A vegyészek kielemezték ezt a több mint tízezer esztendős maradványt és megállapították, hogy valamilyen állati zsíradék égett benne, meg száraz növényi rostokból sodort kanóc. Ez volt az ősember lámpája, ennek fényénél készítette a barlangrajzokat.
A legrégebbi fennmarad gyertyák a 6-7. századból származnak az Észak-Alpokból (Oberflacht, Németország), akkoriban ez volt a fő világítóeszköz.
Képzeljétek már akkoriban is használtak fogtömést, melyet méhviaszból készítettek! :)
Ősi világítóeszköz a fáklya is, melynek legegyszerűbb formája a gyantás fenyőfaszilánk.
5000 évvel ezelőtt már alkalmazták az ókori egyiptomiak, a régészek füstnyomokat találtak a piramisok folyosóiban, sőt, hajóépítésnél is használták szigetelőanyagként a viaszt.
A homéroszi Görögországban is fáklyával és világító serpenyővel világítottak. A hátránya az volt, hogy kormoz, előnye azonban, hogy eső, szél sem oltja el!
A viasz- vagy faggyúgyertyák feltalálását az etruszkoknak tulajdonítják.
Az ókorban a méhviasz segítségével "sorozatgyártottak" szobrokat és ékszereket.
A méhviaszt az öntősablon előállítása során alkalmazták. A folyamat során elkészítették a szobrot, vagy az ékszert méhviaszból, azt beborították valami erős, tűzálló anyaggal (pl. vakolattal), majd ezt követően kiolvasztották belőle a viaszt. A folyamat eredménye egy tűzálló öntőforma. Ezt nevezzük viaszvesztéses technikának.
Az első ismert viasz a méhviasz volt, mely akkoriban még igen ritka és értékes anyagnak számított.
Krisztus születése után jelentek meg a faggyúgyertyák, mivel a viaszgyertya mindennapos használata túl költséges volt. A szegényebb emberek állati eredetű hulladékból készült faggyúgyertyákat használtak, ez azonban igen kellemetlen szagokat árasztott és erősen kormozott.
A rómaiak a falaikat tették vele vízállóvá, ezért számos néptől méhviasz formájában szedték be az adót.
A középkorban pecsétek készítéséhez is használták, a szerzetesek pedig éjszaka gyertyák fénye mellett rajzolták a kódexek gyönyörű lapjait. Éppen ezért annyira értékes anyagnak számított, hogy elfogadott fizetőeszköz volt.
Még üzenetküldésre is használták! Két falapot zsanérral egymáshoz erősítettek, majd belső felületüket bevonták viasszal és erre írták az üzeneteket (diploma). Az üzenet elolvasása után a tábla felületét egyszerű volt letörölni és a választ ráírni.
A kékfestésnek nevezett eljárásban is használták, azaz a fehér pamutszövetre a kívánt mintának megfelelően rányomták, majd a szövetet indigó tartalmú festékoldatba mártották. A festék csak ott fogta be az anyagot, ahol azt nem fedte a méhviasz gátlószer. Így alakult ki a szövet kék-fehér mintázata.
Évszázadokon keresztül a lőfegyverek, töltények előállításakor is alkalmazták, mert jól szigetelte a puskaport, valamint a méhviasszal síkosított golyó nagyobb sebességgel hagyta el a lőfegyver csövét.
Napjainkban elsősorban kozmetikai célokra alkalmazzák, de modellező tulajdonságai miatt is keresett anyag.
A kozmetikában és a gyógyszerészetben krémek, kenőcsök, paszták, folyadékok és rúzsok alkotórésze... no de erről bővebben írtam Nektek a Paraffin rovatban https://www.szerelmesgyertya.hu/spl/479565/Paraffin , ha van kedvetek olvassátok el!
„Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.”
Konfuciusz
...és most ki gyújt egy szál gyertyát? :)
( Forrás és bővebb leírás:
- https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Gyertya
- https://ujszo.com/panorama/vilagitas-a-multban
- https://kulturbakancslista.blog.hu/2016/05/03/kr_e_3000_gyertya )