MESE - A piros kalóz kincse

A Piros Kalóz kincse

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer 3 barát. Pici koruk óta nagyon közel álltak egymáshoz.

Egyikük volt Cincin, az egérke, a másikuk Tüsi, a süni, a harmadik meg Fülcsi, a nyuszi.

Gyönyörű szép napos délután volt, gondolták elindulnak együtt sétálni. Mentek, mendegéltek, át a réteken és dombokon, patakokon, bokrokon, egészen addig, amíg a kerek erdő szélére nem értek.

Fülcsi nyuszi volt, nem mert tovább menni.

- Ott bent biztos farkas jár! - mondta.

- Itt csak az unalom vár... - válaszolta neki Tüsi. Cincin dúdolni kezdett.

Fülcsi irigyelte Tüsi védelmező páncélját, Cincin irigyelte Fülcsi fürgeségét, Tüsi pedig irigyelte Cincin apró termetét, amivel be tudott bújni még a legkisebb lyukakba is. De erről nem szóltak egymásnak, mert féltek, hogy kineveti őket a másik.

Menjünk vagy ne menjünk? Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy együtt nekivágnak a rengetegnek.

Miért is kéne aggódni? Hiszen baj nem érheti őket, amíg együtt vannak!

Mentek mendegéltek, egyre beljebb és beljebb az erdő mélyébe. Itt-ott nagy kövekbe botlottak, amik úgy hevertek ott, mintha óriások szórták volna szét őket. Ami lehet is, mert itt éltek valahol az óriás fivérek. Gyíkok heverésztek a köveken, a hasukat süttették a Napon. A fákról liánok csüngtek és beborított mindent a virágok illata!

Orchideák és liliomok, nagyon szépek voltak!

Cincin, Tüsi és Fülcsi bátran, csodálkozva mendegéltek, ámultak-bámultak a csodaszép virágok láttán.

Egyszer csak egy barlang bejáratához értek!

Fülcsi félt, nem mert bemenni, de a többiek biztatták, hogy nem lesz semmi baj! - Nem lesz baj, ha együtt maradunk! - mondták, és Fülcsi hitt nekik. Fogták magukat és bementek.

A barlangban nagyon sötét volt! Csipp-csöpp, csöpögött a víz és néha egy-egy denevér is elrepült a fejük fölött. - Sziasztok földhöz ragadtak! - mondta Deni és Dini a két kis denevér, és máris tovább szálltak.

Cincin, Fülcsi és Tüsi megfogták egymás kezét és a pislákoló fény irányába mentek. Ahogy közeledtek felé látták, hogy egy fáklya az, amit valaki a barlang falára tűzött. Fénye bevilágította a csöppnyi járatot. Tüsi magához ragadta és mentek tovább, befelé.

Egy idő után az volt az érzésük, hogy eltévedtek. Hol körbe-körbe mentek, hol föl, hol le, hol jobbra, hol balra. - Ne féljetek, amíg engem láttok! - mondta Cincin - Kicsi a bors, de erős! És sosem téved el. Remélem most sem fogok...

Így is lett. Egyszer csak megpillantottak egy tavacskát itt, a föld alatt!

Fülcsi nagyon megörült, imádott fürcsizni. Ám ahogy közelebb értek megpillantottak egy barna valamit a vizen.

- Egy csónak! - kiáltotta Fülcsi.

- Úgy ám! - helyeselt Tüsi. Cincin meg csak állt és nézett.

A barlangi tavacska a három kis barát fáklyájának fényében úszott, mikor Fülcsinek úszni támadt kedve. De nem mert elindulni, hisz tudjátok, nyuszi volt.

- Majd megyek én! - mondta bátran Tüsi, mire Cincin is helyeselt.

Tüsi ledobta hát szúrós páncélját, és úszni kezdett a csónak felé. Cincin kuncogott a piros pöttös bugyogóján.

Tüsi süni koma hamar elérte a csónakot és kievezett vele a partra két kis barátjához. Ők tapsolva fogadták.

- Nézzétek! - mondta Tüsi - Ezt találtam a csónakban! - és egy összegöngyölt régi papírra mutatott.

Óvatosan széthajtogatták a lapot, hogy megnézzék.

Nem fogjátok elhinni mit láttak rajta! Nem, biztos nem találjátok ki!

Egy igazi kincses sziget térképét!

A három jóbarát alig akart hinni a szemének! Átölelték egymást, hangosan kurjongattak, hogy csak úgy zengett bele a barlang! Beszálltak a csónakba, majd kihajóztak a nyílt vízre.

3 napon és 3 éjen át eveztek felváltva, míg nem egy kis zöld szigethez értek.

Homokos volt a partja, kagylók és tengeri csillagok hevertek rajta. A tengeri csillagok integettek nekik, a delfinek meg mosolyogtak.

Melléjük szegődött egy nagy, kék papagáj. Elmesélte, hogy egy zátonyra futott hajón lakik, és, hogy valamikor a háziállata volt a hírhedt Piros Kalóz.

Persze, ha most itt lenne a Piros Kalóz, ő biztos egész máshogy emlékezne a régi szép időkre! :)

Cincin nagyot nevetett a papagáj nagyotmondó szövegén.

A Piros Kalóz volt ugyanis minden idők legmelegebb szívű (azaz legkíméletesebb) kalóza! Soha senkinek nem vágta le az orrát, soha senkit nem lökött a vízbe a hajója tatjáról, és egyáltalán, soha senkiben nem tett semmilféle kárt. Áldozatait nem egyszer annyira megsajnálta, hogy amíg emberei fosztogatták a hajójukat, a Piros Kalóz elnézésüket kérte és egyúttal meghívta őket a kabinjába egy kiadós vacsorára.

A papagáj kacagni kezdett és elmesélte miként bántak el egyszer a Hét Tenger Ördögével, aki minden kalózok legfélelmetesebbike volt, és aki minden kalóz kincsét magának akarta.

Cincinék nagyra nyílt szemekkel hallgatták a mesét.

Mesélt Fekete Szakállról, aki egész jó barátjuk volt, Piperkőc Johnról, aki udvari muskétásból lett kalóz és a Szellő Viperáról, minden idők leggyorsabb kalózhajójáról!

Közben egészen besötétedett, így a papagáj tábortűz mellett folytatta.

- Hallottatok már a "Rizsescsirke Akcióról"?

Tüsi, Fülcsi, Cincin rázták a fejüket, hogy nem.

- Az egy rettentő kalandos út volt! Egy hatalmas, bevehetetlen vitorlás hírében álló hajót akartunk megtámadni.

Bársonyt, selymet, elefántcsontot és pamutot szállított!

Nem beszélve arról a sok aranyról és drágakőről, ami kapitánya kabinját ékesítette! Ott vártunk rá a tenger közepén, 7 nap és 7 éjen át. Nagyon elfáradtunk. Aztán láss csodát, egyszer csak feltűnt a horizonton egy zászló! … majd egy árbóckosár … egy vitorla, később egy egész hajó! De pechünkre nem hajózott más arra, csak egy kis kínai rizsszállító bárka. Az árbóckosár sem árbóckosár volt, csak valami rongy, a képzeletünk tréfált meg minket. Ezt láttuk a ködben. Mikor találkoztunk, a kapitány fogta magát, kezet rázott a kis kínai matrózzal és meghívta egy csésze teára.

(A kapitány angol volt és a tenger összes kincséért sem mondott volna le a napi teájáról!)

Azóta, ha találkoztunk, csak integettek egymásnak, és cserébe, hogy meghagytuk az életét, a kis kínai matróz minden alkalommal átadott neki egy tál ízletes rizst ananászos csirkével.

A kapitány imádta!

- No és Piros Kapitány kincse? - kérdezte fellelkesülve Cincin.

A papagáj összehúzta a szemöldökét. Egy pillanatra csend lett, majd folytatta:

- Ó, a kincs kilétét rejtély övezi! Még nekem sem árulta el hová ásta. Pedig mesés kincs volt, biza, sosem láttam még hozzá foghatót! Képzeljétek el, hogy csak hunyorogva lehetett ránézni, mert, aki csak egy pillantást is vetett rá, rögtön megszédült vakító ragyogásától!

Másnap kis barátaink a partra sodort hajó kabinjában ébredtek.

Papagáj finom trópusi bogyólekvárral, pálmapogácsával és kókusztejjel várta őket.

- Nagyon finom! - mondta Cincin.

- Finom bizony. - nyugtázta Fülcsi.

És ekkor Tüsire rátört az őszinteség.

- Te Csuri, olyan jó vagy hozzánk. Tudnod kell, hogy van ám egy titkunk... - kezdte Tüsi, majd óvatosan elővette a gyűrött, megviselt térképet.

- A kapitány kincse! Emlékszem, amikor ezt rajzolta! De senkit sem engedett a közelébe... Mára már ő maga sem emlékszik hová rejtette. Hadd nézzem csak!

A következő pillanatban már a sziget belsejében voltak a vulkánnál. Felmásztak a legeslegtetejére és belenéztek.

- Ott a kihajtott fa, amit a Kapitány ültetett! - örvendezett Fülcsi.

- Meg van az elsö nyom. - nyugtázta Tüsi.

- A térkép szerint tovább kell menni 200 métert arra, amerre 1 órakor a kis fa árnyéka mutat.

Így is tettek. Mikor leértek a vulkánról megint megpillantottak egy újabb fát.

- Ez lesz az, ezt is a Piros Kalóz ültetette! Innen 50 lépés nyugat felé... Majd 200 keletnek, délnek 60 és 140 északnak!

Először Cincin mérte le, de neki nagyon kicsi volt a lába. Tüsié úgyszintén.

Fülcsi ötlete viszont jónak bizonyult, emberlépésnyiket ugrált, így csakhamar megvolt a kalóz mérce.

Nem sokára odaértek egy nagy, odvas fa mellé.

- Egy jel! - kiáltott Cincin. - Egy nagy X van a fa oldalára vésve!

- Megvan, megvan! Itt kezdjünk el ásni! Ássunk, ááássunk! - rikácsolta nagy boldogságában a papagáj.

Csönd támadt.

- Hozott valaki ásót? - kérdezte Cincin.

A kis barátok nagy szemekkel néztek egymásra.

- Hogy ássuk ki a kincset, ha nem hoztunk ásót? - szomorkodott Fülcsi.

- Én szívesen ások! - hallatszott a közelből egy hang.

Mind a négyen a hang irányába fordultak.

- Nekem van ásóm... - mosolygott sejtelmesen a kis vakond, és félre tolta feje fölül a nagy követ. - A kincset keresitek? Én már egyszer láttam! Elvakított a ragyogása, azóta homályosan látok.

- Jól van vakond koma, segíts nekünk kérlek! – rimánkodott a három jóbarát – Ha megtaláljuk a kincset, ígérjük igazságosan megosztozunk!

- Jól van hát, segítek, az aranyból meg majd csináltatok magamnak egy jó kis szemüveget!

A kis vakond boldogan ásni kezdett. Ásott, csak ásott, míg nem egy lapos kőhöz ért. Nagy nehezen felemelték négyen. Alatta pedig rábukkantak egy öreg faládára.

Hű, de nagy lett az izgalom!

- Nyissuk ki, nyissuk ki! - kiabálta Fülcsi. Cincin már épp hajolt volna oda a lakathoz, hogy elrágja, mikor is Csuri közbe szólt:

- Megállj! Várj! … Tessék. – és mindegyiküknek kiosztott egy-egy UV-szűrős napszemüveget. – Évek óta vártam már ezt a pillanatot, talán csak nem baj, hogy előre készültem? :)

Kacagni kezdtek.

Tüsi és Fülcsi felfeszítette a régi lakatot, Cincin pedig ugrálni kezdett örömében.

Egyszer csak recsegve-ropogva kinyílt a kincses láda teteje, kis barátainkat pedig beborította a ragyogás!

Annyi csillogó-villogó aranyat, ékszert, smaragdot, rubint, zafírt és igazgyöngyöt még sosem láttak életükben!

Nagyon örvendeztek és hahotázva az égbe dobálták a kincseket.

Hát így történt, hogy a kis vakond és Csuri segítségével sikerült meglelnie a három barátnak a Piros Kalóz elveszettnek hitt kincsét!